Szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyét (ÁSZÉV) a magyarországi, nappali rendszerű képzést folytató technikumok azon tanulói számára hirdeti meg, akik a versenykiírás tanévében a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanulói, és rendes érettségi vizsgájuk az adott vizsgatárgyból a május – júniusi vizsgaidőszakban esedékes. A versenykiírás szerint azok a versenyzők, akik a döntő fordulóban – a versenybizottság döntése alapján, a végeredmény megállapítása során 1-30. helyezést értek el – felsőoktatási felvételi eljárásban érvényesíthető többletpontot kapnak.
Nagyon büszkék vagyunk a tanulóinkra, hiszen a döntőben négy iskolánk 13 versenyzője ért el 1-30. helyezést, közülük egy tanuló dobogós helyen végzett.
Tatabányai SzC Kultsár István Technikum és Szakgimnázium érettségiző tanulója, Szőnyeg Bence Béla sport ágazatban országos 2. helyezést ért el, a teljesítményéért a versenybizottságtól elismerő oklevelet kap és jutalomban részesül.
Tatabányai SzC Kultsár István Technikum és Szakgimnázium versenyzői közül
Sport ismeretekből
Szajkó Árpád Attila 8. helyezést,
Tőke Bianka 9. helyezést ért el.
Pedagógiai ismeretekből
Horváth Viktória 21. helyezést ért el.
Tatabányai SZC Bánki Donát – Péch Antal Technikum versenyzői közül
Autó- és repülőgép- szerelési ismeretekből
Pintér Tamás 5. helyezést ért el.
Sport ismeretekből
Géber Máté Attila 4. helyezést,
Varga Rezső 5. helyezést,
Nagy János 15. helyezést ért el.
Tatabányai SZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola versenyzői közül
Vendéglátóipari ismeretekből
Varga Anita 16. helyezést,
Gálovich Gábor Döme 26. helyezést ért el.
Kereskedelmi ismeretekből
Kiss Réka 19. helyezést,
Devecseri Attila 29. helyezést ért el.
TSZC Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikum versenyzői közül
Közgazdasági ismeretekből
Reszter Márk 17. helyezést ért el.
Gratulálunk a versenyzőknek és köszönjük a felkészítő tanáraik munkáját!