Erasmus+

Erasmus+ program beszámoló, összefoglaló

A Tatabányai SZC Kultsár István Technikum 16 pedagógiai és családsegítő munkatárs tanulója, 2 kísérő oktatója 2 hetes szakmai gyakorlaton vett részt az Erasmus+ pályázat keretében Granadában 2023. március 5. és 19. között. 

Az alább olvasható élménybeszámolójuk:

„Összességében véve úgy érzem, hogy a granadai Erasmus+ program mindenképpen hasznos volt a tanulóknak. Eltölthettek két hetet egy csodálatos városban, ami tele van sok szép látnivalóval és történelmi nevezetességekkel. Megtanulták hogyan kell önállóan közlekedni  idegen helyen, hogyan kell információt kérni, hogyan használják a Google térképet.  Szakmai szempontból is sokat fejlődtek, megismerkedhettek egy másik ország kultúrájával, szokásaival. Felfedezték a két ország közötti különbségeket, megtanulták hogy idegen helyen alkalmazkodni kell az ottani szokásokhoz, elvárásokhoz.  

Elmondásuk szerint sok új játékot, fejlesztő és jó gyakorlatot láttak, melyeket a későbbiekben is hasznosítani tudnak. Megtapasztalhatták, hogy itt hogyan ünneplik a nőnapot, hogyan készítenek ajándékot apák napjára, milyen módszerekkel fejlesztik a kisebb és idősebb gyerekeket. Döntő többségük, ha tehetné, újra visszatérne Granadába turistaként, vagy egy hasonló program keretében.”